Borussia Dortmund undsoweiter...

a magyar foci posványába próbálok a lehető legritkábban lemerülni. nem volt ez mindig így, de egy évtizednyi tömény csalódás és kiábrándulás után már nem érdekel túlzottan a dolog, a válogatott és az mlsz körüli cirkusz pedig mégannyira sem. mégis, ez az este legalábbis szórakoztató volt, ez a jelző pedig nagyon ritkán fordul elő magyar foci témában.

először azért persze a rend kedvéért: ez egy barátságos meccs volt. nagyjából biztos vagyok abban, hogy semmilyen pozitív változás nem indult el ezzel, sem semmilyen már elindult pozitív változás nem tükröződik benne, és egyáltalán, ilyen apróbb bravúrok voltak az elmúlt 15 évben is, sőt, ennél nagyobbak is (pl. a sűrűn emlegetett hét évvel ezelőtti 2:2 az olaszokkal szemben, tétmeccsen). addig pedig, amíg valamelyik komolyan vehető nemzeti válogatottat (de legalábbis valami ősellenséget, pl.: szerbek, horvátok, szlovákok, románok) tétmeccsen meg nem verjük, hozzáállásom nem fog változni, nem fogok bedőlni az ilyen "bravúroknak".

de. ma teljesült pár olyan dolog, ami eddig azért nem nagyon:

1. stabil védelem

vaskó személyében úgy tűnik, végre sikerült megtalálni az ideális középhátvédet juhász roland mellé, aki most, szintén így belső hátvédként sokkal jobban teljesített, mint szélsőhátvédként korábban. szélesi nem egy nagy spíler, soha nem is lesz az, de hozta azt a korrekt szintet, ami elvárható. ugyanez elmondható a másik ex-újpestiről, vanczákról is, aki a másik szélen védekezett. kapus-poszton mindig is nagyjából rendben voltunk, fülöp mártont nem ismerem igazán, de ma magabiztos volt.

2. gyenge láncszem nélküli közzéppálya

tóth balázs volt a gyenge láncszem eddig, vagyis a védekező középpályásokkal volt leginkább gond. vass és tőzsér tóth-tal ellentétben nem favágó, mégis jól működtek.

3. valami plusz, látványos, szellemes játék

gera. ahogy cannavarot lealázta a harmadik gól előtt, na, szóval az futball volt. nyilvánvaló hogy alibizett az olasz válogatott, és hogy ezért nem szabad túlértékelni ezt a meccset, de ezt a momentumot biztos a szívére vette az aranylabdás hátvéd. priskin is megdöbbentően magabiztos volt egyébként vele szemben, dehát ez tényleg hatalmas jelenet volt.

ezzel együtt megismétlem, nem szabad komolyan venni ezt az eredményt. a szuperlatívuszokat meg kell hagyni léderernek és az rtl-klubnak. ne feledjük, az olaszok nem harcolnak, ha nem muszáj nekik:

dortmund - róma (barátságos meccs, 2007 július) 4:0
dortmund - duisburg (bundesliga, 1. forduló, 2007 augusztus) 1:3

nekünk most a bosnyákok jönnek. verni kell őket, különben ez az egész semmit nem ért - kilencven szórakoztató percet leszámítva.